Ma az unokahúgom lenénizett. Flóra néni. Ezt mondta. Tágra nyílt szemekkel meredtem rá majdnem fél percen keresztül, és nem akartam hinni a fülemnek, miközben ő lazán visszafordult az ablakpárkányhoz, hogy mintha mi sem történt volna, folytathassuk a barbizást. Kérdő tekintettel nézett rám, mire készségesen fogtam a kezem ügyében lévő, menyasszonyi ruhába öltöztetett babát és csivitelő hangú tanárnénit játszva nekiálltam magyarázni az „osztályomnak” a szolmizációs hangokat, és a tá-ti-ti-tá-tá ritmust. Közben persze az agyam egy pillanatra sem állt le; próbált megoldást keresni a furcsa jelenségre. A kezemben tartott barbie egyértelműen a „Dia néni” nevet viselte, erre unokahúgom többször emlékeztetett a rend kedvéért. Idén lett elsős: nem csoda, hogy minden a suliról szólt, a betűkről, a tesióráról, az igazgatói irodáról (gyorsan tanul), meg persze arról, hogy már megint elcsesztem valamit, mert „Flóra, korona van, nem szabad énekelni órán”. Így hát maradt a Muzsika utca, meg a ritmusgyakorlat. Na de hogy lett ebből Flóra néni? Cikázó gondolataimból egy zabolátlan nebuló ámokfutása zökkentett ki. Nem igazán értettem, hogyan, de az idilli iskolai jelenet a játék során érdekes fordulatot vett: a diákok Villő vezetésével a tanári kart űzték ki az intézményből, majd fokozva az anarchikus hangulatot, a biztonság kedvéért jól meg is kergették őket. Villő szereti a sulit. Miután Barbieland tanárai a Bahamákra menekültek fizetett szabadságra, úgy éreztem nekem is szükségem lenne pár percre az épelmém megőrzése érdekében, ám a nevem folyamatos ismételgetése után feladtam. Szerencsére ezúttal megkímélt a nénitől. Néni… mióta vagyok én néni? A huszadik évemben járok, az ég szerelmére! - Játszunk kövér néniset? - jött a kérdés, miközben épp a hátamon csüngött félig fejjel lefelé. Az ötletet követően apró lábdobogások kezdtek közeledni felénk; nem sokkal később megjelent a tejfelszőke kishúg is. - Igen Flóra, legyél kövér néni! - és már tuszkolta is be a plüssállatokat a pólóm alá, hogy kezdődhessen a fogyókúrás terápiám; az élmény kihagyhatatlan, mindenkinek jó szívvel ajánlom. Tizenöt perc körbe-körbe futkosás és aktív érvelés után, miszerint az éheztetés nem megfelelő fogyókúrás eszköz, végre megszabadulhattam plusz kilóimtól. - Játsszunk most iskolásat! - Ne! Legyél Flóra te az anyuka, és mondjuk, hogy terhes vagy! (Plüssállatok vissza az agyonnyújtott póló alá). - De nem akarok ilyet játszani! Kiszállok. - Jó, akkor majd játszunk mi ketten. Flórika nénike, gyere! Kezdtem azt hinni, hogy valami valóságshowban vagyok. Ez tuti valami teszt. Először néni. Oké, értem, öreg vagyok, ezen még valahogy túlteszem magam. De mi az, hogy Flórika nénike? Egyrészt ettől már kishíján vénasszonynak érzem magam, na de a nevem ilyesfajta becézését még soha nem hallottam. Eddig a pontig őszintén el sem képzeltem, hogy létezik ez a verzió. Természetesen később, az este során ikreket is szültem; csak hogy szülői felelősségeimnek is eleget tegyek, aztán sárkánnyá változva kergettem a két visongó lányt, míg már mindenki szédült és túlpörgött. A szoba természetesen háborús övezetté vált, ez pedig egyet jelentett: össze kell pakolni. Orrlógatva, szájhúzogatva, pakolás helyett akrobatagyakorlatokat bemutatva láttak neki a munkának, én pedig azon gondolkodtam, hogy milyen egyszerű lenne, ha úgy működne, mint Mary Poppinsnál. Egy-két csettintés, vidám éneklés, és már rend is van. Mondanom se kell, hogy ezután a csettintés művészetét gyakoroltuk jó pár percig. Ahogy a játékok lassan a helyükre vándoroltak, megláttam a lehetőséget, hogy észrevétlenül kisurranjak a szobából, és a konyhába lopózzak egy pohár életmentő vízért. Épp az utolsó kortynál tartottam, amikor megéreztem magamon egy intenzív, fürkésző pillantást. Kérdőn néztem az ajtófélfa mögül kikandikáló szőke fejecskére.
- Flóra néni, megnézed az új játéksütőmet? Viszont meg kéne keresni, mert apa a múltkor elpakolta, amikor rossz voltam…Ugye jössz?
Flóra néni. Ez már örökre rajtam marad.
Kovács Flóra
borítókép: https://memezila.com